Novella 1#

A fehér, buggyos ruhám koszos, és néhol fekete a lesírt, majd belekent sminktől. A hajamból az előbb szedtem ki egy ágdarabkát, el tudom képzelni, hogy milyen lehet. Nem tudom, hogy mennyit futottam, tizenöt percet, vagy fél órát, de ennyit még életemben nem. Most egy nagy tölgynek dőlve ülök, hallgatom a madarak csicsergését, a gyors légzésem, és valahol messze egy csordogáló patakot. Hát, nem ilyen esküvőt képzeltem magamnak. Még csak meg sem próbál utánam jönni... Mondjuk megértem, Én sem jönnék. A családom biztos nagyot csalódott bennem, de nem tudtam megtenni. Elképzelem, ahogy mindenki döbbenten mered rám, amikor magyarázkodni kezdek, hogy mennyire sajnálom. Látom magam előtt a -volt- vőlegényem arcát, ahogy elképed, de egy kis megkönnyebbülést is látok rajta.
Kiszakadok a gondolataimból, amikor lépteket hallok. Ő az. A két évnyi együtt élésünk miatt tudom, hogy mennyire süpped be alatta a talaj, hogy mennyire csapja oda a lábát. Nem mérges. Megpróbálom letörölni a szemfestéket az arcomról, de nem sikerül. Szó nélkül arrébb húzódok, hogy odaférjen mellém. Fekete zakója a könyökömhöz ér.
-Annyira sajnálom. -suttogom, és a vállára hajtom a fejem.
-Én nem. -válaszolja.
Nem tudom, hogy ezt hogy értsem. Felharsanó nevetése durván tör bele az erdő csendjébe.
-Húsz éves vagy. -kezdi. -Szerintem ezt húsz perce fogtad fel először. Éld az életed, szórakozz, légy velem, de ne kötelezd el magad. Eszemben sem volt megkérni addig, amíg az Anyád nem állított be hozzám, hogy siessek, mert neki ilyen idős korban már gyerekei voltak.
-Várj. Akkor tulajdonképpen Anyám kért meg engem? -nézek a szemébe.
-Igen.
Elnevetjük magunkat.
-Mi történt, miután elfutottam? -kérdezem.
-Őszintén? Kitört a káosz. Kezdve azzal, hogy azt hittem, hogy valami medve van mögöttem, és azért szaladsz el.
Nevetni kezdek.
-Aztán, amikor megbizonyosodtam arról, hogy nincs semmilyen ijesztő dolog mögöttem a papon és a barátnődön kívül, utánad akartam menni, de az Apád megállított, és elkezdte a kihallgatást, hogy mégis mit tettem. Komolyan, egy pillanatig azt hittem, hogy bilincset is rak rám. Aztán nagy nehezen elszabadultam, és most itt vagyok. Szerintem még mindig tátott szájjal bámul egymásra mindenki. Hatásos volt a kilépőd.
Ő az a férfi, aki a legnehezebb pillanatokban is képes megnevettetni.
-Szeretlek. -mondom.
-Én is szeretlek. -válaszolja, mielőtt megcsókolna.
Mások éppen a nászutat tervezgetnék, de Én, és az életem legmegértőbb embere egy erdőben csókolózunk koszosan, egy fa alatt, és most a madarak a zenészeink.
-Gyere, vágjuk fel a tortánkat! -fogja meg a kezem.

Exathaw